A Pápától nyolc kilométerre észak-északkeletre elterülő község ősi település. A határai között az 1930-as és 1960-as években végzett régészeti kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy ez a táj az őskortól kezdve lakott volt. A bronzkor, a korai vaskor, az avarok időszaka majd a honfoglalás idejéből előkerült tárgyi emlékek azt igazolják, hogy kedvelt és az emberi életfeltételek kialakítására igen alkalmas terület volt ez már ősidőktől fogva. Erdő és mocsaras tórendszer vette körül a dombvonulatot, melyen a község épült.
Vaszar nevének első írásos említését 1238-ban találjuk, amikor IV. Béla király parancsára Albeus mester esztergomi kanonok és nyitrai főesperes összeírta a pannonhalmi apátság javait, s az apátság birtokaként felvett Vanyola falu szomszédait is megörökítette: Kendy, Zeruhu és Wascur — ez utóbbi a későbbi (és máig is megfejtetlen etimológiájú) Vaszar név első előfordulása. Egy másik oklevél szerint 1290-ben a falunak saját papja van, az Erdődy-család levéltárában talált okirat szerint pedig 1332-ben „Vozor a győri egyház területe.” Ez az állapot hosszú évszázadokra így is maradt, mert a község a győri püspök Veszprém megyei birtokainak adószedő központja lett. A „Vaszarkés” elnevezésű tizedkerülethez 25 környező település tartozott.
A középkori fejlődés a 16. század első harmadáig tartott, amikor az 1529. évi török hadjárat falvak sokaságát pusztította el a Bakony északi peremvidékén. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Vaszart a törökök fölégették, lakói elmenekültek. 1567–1592 között török uralom alatt állt, 1593–1594-ben pedig, amikor a török Veszprém, majd Győr várát ostromolta, ismét pusztasággá változott. 1604-ben Pethe Márton, a győri püspökség adminisztrátora hat évi teljes adó- és robotmentességet ígért a Vaszaron letelepülő, ott házat építő kolonusoknak. E telepesek katolikusként érkeztek, néhány évtized alatt azonban reformátusokká lettek: 1615-ben és 1625-ben prédikátorukat említik az okiratok. 1629-ben azonban a templomot és a paplakot elfoglalták az evangélikusok, mígnem 1646-ban Dallos Miklós győri püspök visszavette az egyház javait. Ezt az erőszakos visszafoglalást az 1647. évi IV. tc. 17. §.-a érvénytelenítette és a templomot, az iskolát és a paplakot is az evangélikusoknak adatta vissza. Az evangélikus gyülekezet az 1680-as, 1690-es évek pusztító harcaiban fölmorzsolódott, s az 1702-ben újraalapított katolikus anyaegyház a 18. század első évtizedeiben egyvallásúvá, katolikussá tette a falut. Az 1697–1698-tól lassanként visszatelepülő vaszariak újjászervezik saját és községük életét: első dolguk, hogy paplakot építsenek, noha még csak egy világi kisegítő, ún. licenciátus (Horváth Mihály) vezeti a plébániát. 1700-ból fennmaradt a falu pecsétje, tehát a községi önkormányzat helyreállt, 1702-ben pedig Farkas János József személyében — hosszú kihagyás után — ismét plébánost kap Vaszar. Iskolamesteréről már 1710-ből tudunk, tehát a népiskolai elemi oktatás közel háromszáz éves múltra tekint vissza. A véres harcokban rombadőlt templomát 1721 körül építik újjá, s 1780-ban kibővítik a szűkösnek bizonyult szentegyházat. A falu földesura továbbra is a győri püspök, akivel 1744-ben szerződést kötnek a jobbágyok, mely biztosítja a szabadmenetelt, meghatározza a robotot és más járandóságokat. A lakosok jogszolgáltatási fóruma a győri püspök úriszéke. A népesség a 18. század végén tiszta magyar és tiszta katolikus. A lakosság 1698-ban 139 fő, 1785-ben 1277 fő, 1890-ben 1946 fő, 1910-ben 2126 fő, 1960-ban 2267 fő.
A 19. században erőteljesen növekedett a zsellérek száma. A falu határa kétnyomásos, termékeny. „Gyula” elnevezésű szőlőhegye is e században nyer nagyobb jelentőséget, bár a szőlő telepítését már a 18. század közepén megkezdték. A szőlőhegy bizonyos fokú önkormányzattal rendelkezett (vezetője a hegymester), pecsétje 1800-as dátummal maradt ránk. A jobbágyság eljárt Pápára és másfelé munkát vállalni, vagy részcséplést végeztek a püspöknek, illetve jobbmódú gazdáknak. A püspöki uradalom téglaégetője is adott munkát a vaszariaknak.
1848-ban Kolossváry Ferenc plébános vezetésével 93 fő áll a nemzetőrök közé s vesz részt a Dráva-vonal védelmében, a lakosság pedig egy emberként adakozott „a hazának jelen aggasztó körülmények közti fölsegélésére.”
A századforduló idején Vaszart is elérte a kivándorlási hullám: az 1900-as évek elején tucatnál több személy járta meg Amerika földjét, hogy szerencsét próbáljon és családja számára jobb körülményeket teremtsen. 1905-ben az egyházközség és a falu új, korszerű, emeletes népiskolát épített, ma is ebben folyik a vaszari gyermekek oktatása. 1994-ben a község szülöttének, Ihász Gábor (1804–1880) nyelvész paptanárnak a nevét vette fel az intézmény.
A kisparaszti gazdaságok száma megnövekedett a 20. század első felében (1910-ben 180 tíz hold alatti birtokost jegyeztek föl, 1941-ben már 310-et.) A község területe 1935-ben 5591 katasztrális hold volt, melyből a legnagyobb részt a püspök, az egyházközség, a község és hét középbirtokos birtokolta. A művelhető határ 59%-a kisbirtokosok kezén volt.
1945 után földet osztottak, 1950-ben a kommunista rezsim államosította az egyházi és uradalmi földeket, a katolikus népiskolát. A plébánost folytonosan zaklatta az ÁVH, mire ő elmenekült és titokban az egyik szőlőhegyben húzta meg magát 1956-ig, amikor feldíszített hintón hozta vissza a plébániára a lakosság. Az 1959-ben indított téeszszervezés nyomán Zimits Tibor vezetése alatt megalakult a Vaszari „Hunyadi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, amely egészen az 1990-es évekig az ország egyik leghíresebb gazdasága volt, magába foglalta a környékbeli falvakat és azok művelhető földjeit, mintegy tizenhatezer hektárnyi termőterületet.
Vaszar ma 1700 lakosú, önálló önkormányzatú község, portalanított úthálózattal, vezetékes ivóvízzel, telefon- és földgázhálózattal, napköziotthonos óvódával, nyolcosztályos általános iskolával, községi kultúrházzal és könyvtárral, futball- és kézilabdapályával, számos kereskedelmi és vendéglátóipari egységgel.
MEZEI ZSOLT